Mi is az a hangterápia és hogyan működik?
Minden rezgés! A víz, amit iszunk, a szék, amin ülünk, de a testünk is atomokból és molekulákból épül fel. Mindezek különböző frekvencián rezegnek. A fény és a gondolat is rezgés, hiszen hullámokból áll és/vagy hullámokat bocsát ki. Minden rezgés frekvencia, minden frekvencia egyben energia is. A sejtjeink is rezegnek, azaz frekvenciát bocsátanak ki. A beteg sejt más frekvencián rezeg, mint az egészséges. Bizonyos hullámok bizonyos területeket energetizálnak ezzel kényszerítve sejtszintű regenerációra a beteg részt. Léteznek olyan betegségek, amelyeket bizonyítottan megelőzhet egy terápia, de a már kialakult betegségek tüneteit csökkentheti vagy lefolyását lassíthatja.
Ilyen terület vagy betegség a Demencia pár típusa – pl. Alzheimer kór, Parkinson kór, vagy Tinnitus. Ezekben az esetekben alacsony frekvenciájú hanghullámokkal érhető el a javulás vagy gyógyulás (lásd az ide vonatkozó orvosi tanulmányokat az oldalon).
A hangterápia persze ennél komplexebb, a pszichés hatása is számottevő vagy talán az egyik legfontosabb eleme. Köztudott, hogy betegségek kialakulását pszichés betegségek is generálhatják. Mindezek bizonyítására is léteznek kiváló tanulmányok, de a zene általános nyugtató hatásáról mi magunk is egyszerűen beszámolhatunk. Az embernek nagyszerű öngyógyító képessége van, mint valójában mindennek a természetben. A sérült rész gyógyul vagy más úton javul. Nálunk, miért nem működik ez mégsem minden esetben? Az egyik válasz, hogy az agy, az elme bizonyos esetekben rosszul van programozva. A hétköznapi életben ez a “programozási nyelv” nehezen hozzáférhető. Meditatív állapot és még néhány más “elem” is szükséges hozzá.
Tehát tény, hogy a vibroakusztikus hangterápiák hatékonyan használhatók különféle egészségügyi problémák kezelésére. A frekvenciák használata a rezonancia fogalmán, azaz azon az elven alapul, hogy amikor egy tárgy adott frekvencián rezeg, az más tárgyakat is rezgésbe hoz. Ez azt jelenti, hogy ha egy bizonyos frekvenciát sugároz, az potenciálisan hatással lehet más objektumokra vagy szervezetekre, és befolyásolhatja azok viselkedését.
A bolygóideg összeköti a dobhártyát az emberi test minden szervével, kivéve a lépet, így a külsőleg generált hangok mélyreható és közvetlen hatással lehetnek a belső rendszerekre. Azáltal, hogy a pácienseket különböző frekvenciáknak vetik alá, a terapeuták harmonizálják azokat a sejteket, szerveket és biológiai rendszereket, amelyek megzavarhatták, blokkolták vagy nincsenek összhangban a test többi részével és környezetével. A hang és a rezgés természetesen nemcsak a fülön, hanem a bőrön keresztül érzékelve is a gerinc idegpályáit használva jut el az agyba egy eltérő úton, amely már egy teljesen más típusú stimuláció.
Mire jó a hangterápia?
A teljesség igénye nélkül pár gondolat.
A hangterápia kivételes módon hat az immunrendszerre, ezáltal a gyógyulás folyamataira.
Miért? Mert például a stressz, különösen a krónikus stressz, növeli a kortizol hormon szintjét a véráramban. A megemelkedett kortizolszint elnyomja az immunválaszt, így hajlamosabbak vagyunk betegségekre és akut betegségekre. Bizonyos frekvenciákra hangolt terápia kellőképpen megnyugtathatja az elmét és a testet ahhoz, hogy csökkentse a kortizolszintet, és megemelkedjen a fertőzések leküzdéséért felelős antitestek szintje. Ezen túlmenően alkalmazni lehet olyan hangfrekvenciákat, melyek igazodnak bizonyos agyhullám-mintázatokhoz, hogy ellazulást, mentális fókuszt és mélyebb alvást eredményezzenek.
A hangterápia eredményesen használható az alábbi esetekben:
- degeneratív idegrendszeri betegségek
- fülzúgás
- alvászavar
- stressz által kiváltott egyéb diszfunkciók
- vérnyomáscsökkentés
- sportteljesítmény javítása
- tanulás és memóriafejlesztés
- stressz- és relaxációs reakció
- fájdalomcsillapítás
- depresszió
- kiégés